A nagy termetű, sötét szőrű alfaj egykor Európa-szerte közönséges volt, ma már csak szigetszerű populációi találhatók meg. Hazánkba is ez az alfaj települ vissza.
A sarkvidéki tundrától eredetileg a dél- és délkelet-európai sztyeppéig és bokorerdőkig mindenféle élőhelyben elterjedt, de az ember ádáz üldözése folytán Észak-Skandinávia, a Balkán- és az Ibériai-félsziget, valamint az Appenninek félreeső, nehezen megközelíthető hegyvidékeire szorult vissza. Elterjedési területe csak kelet felé nyitott. Onnan, a hajdani farkasösvényeken járva, még ma is eljut egy-egy farkas nyugatra. A Kárpát-medencében csak szigetszerű populációi élnek.
Magyarországon a közönséges farkas állománya a II. világháború végére nagyon lecsökkent, majd később el is tűnt. Az 1980-as években ismét megjelentek farkasok az Északi-középhegységben, a Zempléni-hegység, és az Aggteleki karszt, ahol tartósan jelen vannak.
Hazánkban 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj, a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan.
Az állat testhossza 100 – 160 centiméter, farokhossza 30 – 50 centiméter, magassága 80 – 85 centiméter és testtömege (elterjedési területtől függően) átlagosan 30 – 50 kilogramm, de a 70 – 80 kilogrammot is elérheti. Bundája szürke, barnás árnyalással, télen lényegesen tömöttebb, mint nyáron. Farka bozontos. Testalkata egy nagy, erőteljes német juhászkutyáéhoz hasonló. Az öreg kanok nyakát vaskos, erős, sörényszerű szőrzet borítja.
Európa és a Föld területén a legnagyobb, rekordméretű példányt a második világháború után lőtték le a mai Ukrajnában, a tömege 86 kilogramm volt. A hím (kan) nagyobb a nősténynél (szuka). Hatalmas szemfogai és éles, ollószerű tépőfogai vannak.
A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés, mikor a farkasok kórusban “énekelnek”. Ezt etológusok szerint a következő okok miatt teszik:
– összetartozásuk erősítésének kifejezése,
– aktivitásuk összehangolását segítendő és
– a terület tulajdonlásának jelölésére.
Kutyaszerű ugatást csak ritkán hallat.
Az európai farkas az egyik leginkább alkalmazkodóképes ragadozó. Életmódját nagymértékben a mindenkori környezeti adottságokhoz igazítja. A párzási időn kívül rendszerint falkákban él.
Szociális magatartása az állatvilágban a legfejlettebbek közé tartozik. A falkában az egyes farkasok szoros egységet alkotnak. Azzal, hogy alárendelik magukat a falka érdekének, zsákmányszerzésük hatékonysága lényegesen megnövekszik. Olyan állatokat is képesek elejteni – például kifejlett szarvast -, amelyeket egy magányos farkas soha nem tudna leteríteni. A legerősebb példány lesz a vezérfarkas (alfa-hím), ő irányítja a falkát, bár bizonyos feladatokat átháríthat egyes magasabb rangú szukákra. A vadászat során a falka tagjai együtt dolgoznak, hajsza közben vonalban szétnyílnak, vagy alcsoportokra oszlanak, hogy egymás felé hajtsák a vadat. A zsákmányból mindegyikük rangja szerint részesül.
Komoly harcok a falkán belül viszonylag ritkán fordulnak elő, ami nem utolsósorban azzal függ össze, hogy a tagok többsége szoros rokoni kapcsolatban áll egymással. A heves küzdelemnek az alulmaradó egyed meghunyászkodó, illetve alárendeltséget kifejező testtartása vet véget. A védtelen torok felkínálása a fajtársban harapási gátlást vált ki.
A falkán belüli szigorú hierarchikus rend másik következménye, hogy – kiváltképp szűkös időkben – csak a rangsor élén álló kanok és szukák párosodnak és nevelnek utódokat. A közepes és alacsony rangú egyedek ilyenkor kimaradnak a szaporodásból. A falka összetartása nyáron vagy táplálékbőség idején lazul. Néha csupán az egyes párok maradnak együtt. A kan többnyire segít a szukának a kölykök felnevelésében.
A farkasok vadászstratégiája teljesen ellentétes a macskafélékkel. Nem lesből rohanják le prédájukat, izomzata, tüdeje és szíve kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez. Rövid távon sebessége eléri a 60 – 70 kilométer/órát, és eközben akár 4 – 5 métereseket is ugorhat.
Nagy lépésekkel tudnak haladni, izomzatuk jól bírja a tartós igénybevételt, és erős megterheléstől sem fárad el, szemben a meglepetésszerűen rohamozó ragadozókkal.
A farkasok szükség esetén több órán át képesek futni, meglehetősen gyorsan, kiszemelt prédájukat üldözve. Az áldozatot csak fogaikkal ragadják meg, karmaiknak ebben semmi szerepe nincs. Vékony, futásra szolgáló lábukkal sem nagyot ütni, sem egy erősebb állatot leszorítani nem tudnak, ezért a zsákmányt harapásukkal ölik meg, mint az a nagymacskáknál is előfordul. A hajsza során a préda nyomát kell követniük, magát az állatot gyakran nem is látják. Ebben orruk segíti őket, amely olyan kifinomult szaglással bír, hogy bátran az állatvilág legfejlettebb érzékszervei közé sorolhatjuk. Bármely vadcsapásról azonnal felismerik, hogy érdemes-e követni. A szaglásnak kiemelkedő szerepe van egymás egyedi felismerésében, és a territórium szagjelekkel történő kijelölésében.
Semmiképp sem igaz, hogy csak nagyobb állatokat, mint őzet, jávor-, és gímszarvast zsákmányolna, étlapján egy sereg kisemlős, dögök, sőt növények is szerepelnek. Nem válogat, azt eszik, amit a legkönnyebb elejteni. Ezért is jelent állandó problémát a birkanyájak vagy marhacsordák közelében.
Emiatt – és nem azért, mert állítólag veszélyesek az emberre – a közönséges farkast valamikori elterjedési területének nagy részéről kiirtották, és ahol még ma is előfordul, ott szüntelen üldöztetésnek van kitéve. A háziállatok többnyire könnyebb zsákmánynak bizonyulnak, mint a félénk vadak, és ráadásul csoportban találhatók.
A farkastól fenyegetett birkanyájakat ezért különleges képességű kutyákkal őrzik, Magyarországon komondorokat használtak erre a célra, amelyek bátran szembeszálltak a farkasokkal.
Az európai farkasok rendszerint már télen párosodnak, melyet követően a szuka egy odút ás.
Az átlagosan 63 napos vemhesség után, a március – áprilisban vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változó, általában 6, de akár 14 is lehet. 5 – 10 nap alatt állnak talpra, a szemük 10 – 15 nap múlva nyílik ki. 7 – 9 hétig szopnak.
Sok gondoskodást és védelmet igényelnek, amíg 6 hónaposan önállóvá nem válnak. A hím és nemegyszer más falkatársak is hordanak eleséget a kicsinyeknek, amelyek később a közösség tagjai lesznek.
A vadon élő farkas születéskor várható élettartama 5 – 6 év, a halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések. Fogságban 15 évig is élhet.
A farkassal – mint pozitív vagy negatív szereplővel – gyakran találkozunk mesékben, mondákban de filmekben is.
A monda szerint Róma városának alapítóit – Romulust és Remust, akiket pusztulásra ítélve csecsemő korukban kitettek egy fügefa alá – egy anyafarkas mentette meg, szoptatta és nevelte egy ideig őket.
Ezt a mondát a római szenátus törvénybe iktatta és a farkast szent állattá avatta. Ez óta Róma város jelképe a két újszülöttet szoptató anyafarkas.
